Ma este 7 órakor bemutatkozott a Microsoft új konzolja, amely az Xbox ONE nevet kapta.
Ahogyan azt várni lehetett, Don Mattrick jelentette be a Microsoft válaszát az újgenerációs konozolok témakörében. Nem sokáig kellett várni a bemutatón, ugyanis a Sony-val ellentétben, azonnal bemutatták, hogy fog kinézni az új gép.
Ahogy látni nagymértékben nem fog változni a kinézete. Ami változott az a kinect.
Lehetséges lesz ugyanis, hogy szinte minden alap műveletet hanggal, illetve különböző gesztusokkal irányítsunk. Az esemény alatt ezt is prezentálták nekünk, roppant pontosnak és gyorsnak tűnik ez a feature. A hangutasításnak hála villámgyorsan le
... Tovább »
Xbox következő generációjának elkészítését egy új szakember, Dave Cutler, a Windows NT korábbi vezető fejlesztője fogja felügyelni. Az új konzol messze nem csak játékra lesz alkalmas, hanem akár multimédiás központ is lehet.
Az IGN számos információt közölt a következő generációs konzolról és gyakorlatilag megerősítette a Fudzilla és a SemiAccurate korábbi beszámolóit. A Fudzilla arról számolt be, hogy a következő generációs konzol chipsetjeinek gyártása már tavaly decemberben elkezdődött. A SemiAccurate arról írt, hogy az Xbox következő generációja esetében már hetekkel ezelőtt elérték az úgynevezett "tape out" státuszt, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is lezárult a munka tervezési szakasza. Az IGN úgy vélte, hogy a játékfejlesztők augusztusban kaphatják meg az első készülékeket.
Az Xbox 360 utódjának számító termék egy System on a Chipre (SoC), ezen belül is egy PowerPC processzorra és egy minden bizonnyal
... Tovább »
Az IllumiRoom rendkívül jó ötletnek tűnik, és a megvalósítás is kellően gondos.
A Microsoft májusban mutatja be az új generációs Xboxot, de már most előkerült egy friss videó az IllumiRoom nevű rendszerről, mely a termék nagy dobása lehet. A vállalat az év elején körvonalazta, hogy mire is lehet számítani, de a mostani bemutató jóval több információt közöl.
A rendszer lelke egy projektor és a Kinect szenzor lesz. Utóbbi méri fel a szoba kiterjedését és kialakítását, majd ezen adatok alapján lesz kialakítva a projektoron megjelenített tartalom. Hogy utóbbi mi lehet, az nagymértékben függ majd a fejlesztőktől, de az alábbi videó azért ízelítőt ad a lehetőségekről.
Felejtsd el a blőd Karib-tenger kalózait és más hasonló filmeket. Az Assassin's Creed IV: Black Flag a történelmi hűséget állítja a középpontba, a következő videóban pedig az adott korról találunk némi információt.
A következő filmes trailerben a Ubisoft részletezi nekünk azokat a történelmi hatásokat, melyek az Assassin's Creed IV: Black Flaget inspirálták. Joggal nevezhetjük a játékot tökéletes korrajznak. <
... Tovább »
Ezzel a kiegészítéssel két újabb nehézségi szintet kapunk.
Ranger Realistic: Egy "realisztikusabb" nehézségi szint, de nem feltétlenül nehezebb, ha nyitva tartod a szemed. Töltény felvételnél általában 1-5 töltényt kapunk, és a célkereszt le van tiltva a HUD-ról.
Ranger Hardcore: Ez a mód már kihívás a játékos számára. A HUD teljesen le van tiltva, kivéve a lézert a későbbi fegyvereken. Gyilkolni és meghalni is nagyon gyorsan lehet (
... Tovább »
Nos,ahogy elnézem,komoly kis szerkezet lesz az új generációs konzol...... ITT találtok ti is érdekes videókat a várható konzollal kapcsolatban...persze ezek nagy része csak találgatás,de mint mindennek,ezeknek is vélhetően valós alapjuk van.....
Az előrendelt Dead Island verzióhoz járt két DLC, melyekkel extra dolgokkal egészül ki a játék.
Fashion Victim DLC
Ez a DLC azoknak jó, akik unják, hogy minden egyes nap ugyanabban a véres ruhában írtják a zombikat. Szerezd meg a különböző ruhákat, én indulj gyilkolni.
Aki érez magában némi elhivatottságot arra vonatkozólag,hogy moderáljon az oldalon,az jelentkezzen nálam,az olivagyok@gmail.com Email-en....
Megkérek mindenkit,hogy csak olyan jelentkezzen,akinek legalább napi 1 alkalommal van ideje arra,hogy hasznosan lépjen be az oldalra,tehát,válaszoljon a fórumban,vagy készítsen leírást valamiről,vagy adjon hozzá hír,vagy válaszoljon a chat boxban stb.....
*Figyelni fogom a tevékenységet,és ha valaki nem annyira aktív,mint ígérte,megvonom az admin jogot tőle.....
Csak így marad meg az oldal,másképp megy a levesbe.
A pletykák igazak voltak: a Microsoft nem vár az E3-ig...
A Microsoft a mai napon szétküldte meghívóit május 21-i sajtókonferenciája kapcsán, amelyen sor kerül a következő generációs Xbox leleplezésére – érkezett a hivatalos információ nemrég Don Mattricktől és az Xbox teamtől.
Lehet készülni és egy komment formájában jöhetnek a tippek is, hogy mely játékok bejelentésére kerül majd sor a redmondi eseményen.